bryell
Tartalom
Foglalkozások Székesfehérváron
 
Kreatív pályázat
 
2013. Foglalkozások Székesfehérváron
 
Blogom
 
Menü
 
Írj nekem

 
Vendégkönyv

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Jómagam/me

 

 

Húú, de nehéz elkezdeni! Egy picirke kis "faluban" élek, immár hatodik nyolcadik éve.  Fejér megyében. Csönd van, és nyugalom.

 

 

Székesfehérváron éltem harminchárom évig. Jártam iskolába, többe is. Általánosba főleg, meg szakiskolába, aztán középiskolába, esténként. Angol nyelvtanfolyamra is. Dolgoztam több helyen, művelődési házban, felsőoktatási cégnél, államiban. Most váltani szeretnék. Az első lépéseket megtettem és próbálom úgy alakítani az életem, hogy a hobbim legyen a munkám. A munkám a hobbim.

A lakással, házzal, kerttel való foglalkozást imádom. Ebbe sok minden beletartozik. Tudok és szeretek, festeni (falat), tapétázni, csempézni, barkácsolni, ásni, kapálni, kertészkedni, virágot ültetni, füvet nyírni, lakberendezni, átrendezni, berendezni, varrni, sütni, dekopácsolni. :-) A legújabb hobbim. Ami már kb. 10 éve tart. Csak abbamaradt kis időre. Olyan 6 évre. 2006 őszén újra kezdtem, és egyre jobban belejöttem.

 

2010 októbere óta Székesfehérváron dekupázs foglalkozásokat tartok kéthetente, ahol mindig próbálok új technikákat, új alapanyagokat bemutatni.

Együtt dolgozom egy magyar hobbivegyszereket gyártó céggel (aki egyben hobbi nagykereskedés is), az új alapanyagok tökéletesítésében segítek,

a felhasználásukban, valamint a tapasztalataimat át is adhatom a kiskereskedőknek.

Kétszer jártam már Olaszországban a Stampéria cégnél továbbképzésen, volt már nekem is kiállításom,

és a foglalkozásomra járó tagoknak is.

 

Nézz át a blogomra is, azt sűrűbben frissítem :)

 

 

 

Hát ennyi, azt hiszem. Nagyjából.

 

 

 

 

 

 

 
Üdvözlés
 
Pontos idő
 
Polgárdi Kézműves Szakkör
 
Kösz, hogy benéztél
Indulás: 2007-01-29
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.